S A P H I R A
Kerékcsikorgás hallatszott. A lószállító még csúszott néhány métert a jégen. Saphira rémülten hátravetette a fejét. Miután megbizonyosodott arról, hogy megálltak kinézett az ablakon. Hó és jég mindenütt! Egy legelőt nézett. Lehelete hirtelen ráfagyott az ablaküvegre. ’ Borzasztó hideg van odakinn! ’ gondolta. ’ Miért adtak el? Miért nem maradhattam Surdában? Ott legalább tavasz van! ’ ahogy így töprengett, eszébe jutott régi otthona. Milyen boldog volt akkor! Észre sem vette, hogy új gazdája egy puha téli lótakarót terít rá. Aztán kivezette a járműből. Saphira érezte a hideg levegőt és kezdett fázni, az sem nyerte meg a tetszését, hogy az egész út egy nagy jégpálya! Méltatlankodva felnyerített és idegesen oldalra rúgott. Gazdája gondolataiba merülve mondott valamit a mellette álló lánynak, majd úgy döntött a nagy kancát külön istállóban helyezi el. Legalábbis addig, míg meg nem szokja a helyet!
Motorzajt hallott. Az ablakhoz ment és kinézett az üvegen. Pont akkor érkezett meg a lószállító az új lótulajdonos lovával. ’ Vajon milyen lesz? ’ kérdezte magától. Egészen közel hajolt az ablakhoz, hogy tisztán lássa az új lovat. Majd a gazdája és az új lovas a lószállítóhoz mentek és lenyitották a rámpát. Néhány perc múlva meglátta az új lovat. ’ Hűűűűűű! Ezt nevezem! ’ gondolta, mikor meglátta a fényes szőrű fekete lovat. ’ Remélem jó barátok leszünk! ’ mondta gondolatban az új lónak. Odatrappolt társához és megkérdezte:
- Dokiiiii… milyen itt?
Az istállóban jó meleg volt, bár sokkal kisebb, mint az ahová vitték volna. A boxa is szép, tágas volt, és ahogy lépkedett, patája alatt ropogott a szalma. Csak egy dolog aggasztotta! Nem látott lovakat. Az istálló teljesen üres volt. Csak ő volt benn. ’ Egyedül vagyok? Vagy a többiek a másik istállóban vannak? ’ töprengett. Nagyot fújt és kikukucskált az ablakon. A szemben levő istállóban villany égett. Az egyik box ablakán pedig egy orrot majd egy lónak a pofáját vélte felfedezni. Aztán a ló eltűnt. ’ Nem vagyok egyedül! De vajon barátkozna velem? ’
D O C O ’ D Y N A M I T E
- Hmmm… jó itt! – felelte, miközben a répákat falta. – Megérkezett az új ló? – kérdezte.
- Igen! – hangzott a válasz.
- És szép?
- Igen!
- Elvitték a másik istállóba?
- Igen!
- Remélem kanca! Te is reméled?
- Igen!
- Tetszik ugye?
- Öööm, még nem tudjuk, hogy kicsoda és hogy kanca-e – felelte Cederique.
- Ez igaz! Biztos jól összebarátkoznátok! És össze is fogtok! – mondta Doki.
- Hmmm…nem…tudom – makogta Cederique
- Dehogyisnem! Ezt is ugyanúgy megmondom, mint azt is megmondtam, hogy elviszik a másik istállóba!! De te nem hallgattál rám?! – csattant fel Doki. Választ azonban már nem kapott, ugyanis gazdája lépett be a boxába kötőfékkel és vezetőszárral. Hamar felcsatolta a nagy pej mén fejére és elvezette az edzésre.
Dokit elvitték edzeni, őt pedig kirakták a legelőre. Kissé unatkozott ott egyedül, de alig negyedóra múlva kivezették mellé a fekete lovat. ’ Itt az idő ismerkedni! ’ gondolta Cederique. Miközben lassan felé ment észrevette, hogy a fekete ló kanca. Már elég közel volt ahhoz hozzá, hogy észrevegye őt, de a kanca továbbra is a fákat bámulta.
- Szia! Milyen itt? – kérdezte csendesen.
- Szia! Jó itt, bár még nem láttam túl sok mindent, csak titeket meg az istállót – hebegte a kanca. – Téged hogy hívnak?
Cederique kiköpte a szájában lévő szénát.
- Cederique a nevem! – jelentette ki – És a tiéd?
- Saphira vagyok – felelte – hogy hívják a barátodat?
- Aki a pályán van? Ő Doc O’ Dynamite, de én csak Dokinak hívom! – mosolygott a kancára.
- Eddig is itt éltél? – kíváncsiskodott Saphira.
- Iigen! – felelte a mén – Honnan jöttél?
- Surdából. Jártál már ott?
- Nem, az hol van?
- Nagyon messze! Túl a fenyveseken és a nagy folyón. Meg a Kalevalla hegyormain. Aztán még mindig nagyon hosszú az út.
- És az egy ország? – nézett értetlenül Cederique.
Saphira elnevette magát, bár tudta, ha még nem járt ott a mén, nem tudhatja, mi is az a Surda.
- Neem!- nevetett – Az egy óriási völgy egy nagyon szép lovasparkkal és a Surdai Ménessel. Ott éltem én! Több mint 1000 lovat számlál – mesélte Saphira.
- Értem! – mosolygott a mén és megrázta magát, mert már megint vagy 20 cm hó volt rajta. Kezdett sűrűbben esni a hó és már fázott is. Ekkor két istállófiú jelent meg és bevitte a lovakat.
S A P H I R A
Nagyon jót beszélgetett a szürke arab ménnel. Tetszett neki Cederique neve, egyszerűen illett hozzá. Elmerült a gondolataiban és észre sem vette, hogy nem ugyanabba az istállóba viszik vissza. Elhelyezték hát Cederique állása mellé.
- Jobb itt benn, nem? – kérdezte egy hang.
Saphira összerezzent. Csak ekkor vette észre a mellette lévő boxba a mént.
- Igen, itt sokkal jobb – válaszolta és leheveredett. Cederique rávillantotta a szemét, majd az almákat kezdte dézsmálni. – És milyen is az a Surda? – érdeklődte.
- Szép! És hatalmas…de a lovak ott…hogy is mondjam? Szabadon élnek, de mégis bezárva!! Azaz egy ménesben… - mosolyodott el.
- Értem, szívesen elmennék oda egyszer – felelte a mén.
- Biztos tetszene! – tette hozzá Saphira és meghempergett a friss szalmában.
C E D E R I Q U E
Épp Saphirával beszélgetett, mikor bevezették Dokit. A pej mén nagyokat fújt és kíváncsian meredt a harmadik nyitott boxra.
- Szia Doki! – kiáltott fel örömmel. – Nézd csak, ő itt Saphira! – bökött a mellette lévő boxra. De Doki csak értetlenül pislogott. Egy pillanatig még régi barátjára meredt majd a kanca felé fordult. Saphira kissé összegömbölyödve aludt.
- Hosszú utat tett meg Surdából, elfáradt! – mentegetőzött
- Igen – mosolygott ravaszul Doki. – Majd ha felébred, megismerem.
- Iigen.
- És kanca? – suttogta barátja fülébe Doki
- Az…a javából!! – harsogta Cederique.
- Hohó, öreg komám! Én megmondtam, hogy jól összebarátkoztok! De te megint nem hittél nekem!
- Ez nem igaz! Egy szóval sem mondtam ilyet! – dühöngött a szürke.
- De nem hitted volna el, sosem hiszed el amit mondok! – bólogatott Doki
Cederique mély levegőt vett. Erre már nem tudott mit felelni. Dokinak igaza volt! Mindkét értelemben.
F R E S H D I R E C T K 2
’ Megérkeztünk hát ’ gondolta magában. Kíváncsian kinézett a lószállító ablakán, de csak havat látott. ’ Csak nem egy lepukkant helyre hoztak? ’ töprengett. Alice a gazdája Saphira gazdájának (Saphira neki is a neve) a példáját követve, egy vastag téli lótakarót terített a kancára. Fresh kelletlenül kivánszorgott a hóesésbe. ’ Oh, mamám! ’ gondolta. Láthatólag neki sem tetszett az utat fedő jég. Ide – oda csúszkált mire elérték az istálló bejáratát. ’ Na, remélem legalább a lovak normálisak! ‘. Feltartott fejjel ment a gazdája után. Mikor belépett az istállóba, elfintorodott. ’ Jesszusom! Miféle hely ez? Hol vannak a profi versenylovak és lovasok? Na ne! Ez csak egy álom! ’ méltatlankodott magában. Egy pej mén boxa mellé vezették be. Fresh fél szemmel rámeredt, gyorsan végigmérte, majd finnyásan felmordult. Mikor Alice kiment, Fresh könnyed munkával kinyitotta a boxajtót. Megállt az egyik pad előtt és csak bámult. Ekkor a pej mén hangosan felnyerített. Fresh rossz jelnek vette és belécsípett.
- Héé, csajszi, mit képzelsz, mit csinálsz?? – dörrent rá a mén.
- Mivan? Azt csinálok, amit akarok!
Erre a pej mégjobban nyeríteni és prüszkölni kezdett.
C E D E R I Q U E
- Mit képzelsz magadról? Mi a neved? – kérdezte folyton. Alice bezárta a fekete kancát a boxába. Sőt! Még le is lakatolta.
- Ki vagy te? – hangzott egy újabb kérdés.
- Fresh Direct K2, szolgálatodra! Oh, már bocs, nem állok senki szolgálatára, csak a versenyeknek! – hangzott Fresh flegma válasza. Az ítélet megszületett Cederique fejében: Fresh egy beképzelt, nagyképű ló! ’ Még a varjakat is túlkárogja! ’ dühöngött magában, miközben Fresh visítva próbált meg kitörni.
- Hagy már abba! Fejezd be! – kiáltott rá. ’ Talán nem jó neki a tágas boxba? Mit képzel magáról? Talán szabadon akar rohangálni az istállóban? ’
- Elég legyen! Mégis mit képzelsz magadról? – ordította, amivel sikeresen felébresztette Saphirát.
S A P H I R A
Az istállón még félhomály ült, de odakinn már felkelt a nap. ’ Úgy tűnik átaludtam az éjszakát! ’ gondolkodott álmos fejjel, majd felállt. Valakik hangosan vitáztak. Körülnézett az istállóban, de embereket nem látott. Cederique mellette tombolt. Majd észrevette Dokit is és…’ Jééé, egy új ló ’ nyitotta nagyra a szemét.
- Ő meg ki? – kérdezte közelebb hajolva Cederique-hez.
- Na, Saphira ő itt Fresh Direct K2 – dünnyögött a mén.
Saphira rámeresztette a szemét, az arab nagyon dühösnek tűnt. ’ Biztos Fresh miatt! ’. Cederique hirtelen felé fordult és mélyen a szemébe nézett. Aztán elmosolyodott. Saphira örömmel viszonozta a mosolyt. Aztán bejött a gazdája és elvitte.
D O C O’ D Y N A M I T E
’ Na aztán elég Freshből! Remélem nem marad a mi istállónkban! ’ Szerencsére Saphira távozása után Fresht is elvitték. Így Doki és az arab kettesben maradtak.
- Mit gondolsz Freshről? – kérdezte Doki
- Azt, hogy egy beképzelt, nagyképű sznob!
- Nekem is ugyanez a véleményem.
- Remek! – felelte Cederique.
- Mi a baj?
- Semmi, mi lenne?
- Hát…nem is tudom. Talán hiányzik a kicsid?
- A kicsim? Miről beszélsz Doki?
- Jajj, tudod te azt nagyon jól! – mosolygott Doki
- Nekem nincs csikóm, Doki! – kiáltott csodálkozva az arab
- Ehh, nem csikókról beszélek, te félőrült! Hanem róla… - Doki szemében fény csillant, mikor ezt mondta.
S A P H I R A
Gazdája elvitte és lecsutakolta, játszott vele és körbevezette a Fonten Lovasparkban. Saphira ez idő alatt nagyon megszerette! Mikor pedig visszavitte az istállóba, még kapott tőle egy kis lócsemegét. Saphira a még mindig mérges Cederique-re nézett és mosolyognia kellett.
- Milyen volt a napod, kedves Cederique? – kérdezte kedvesen.
Doki szeme ismét csillogni kezdett, mikor feléjük fordult.
- Fresh megőrjít! Olyan beképzelt! Nem? – kérdezte.
Saphira csak bólogatott és megbökte az orrával.
- Azt gondolja körülötte forog a világ – tette hozzá a kanca sietve. Cederique ránézett. Saphirának hirtelen eszébe jutott Doki.
- Szia Doki!
- Szia Saphira! Merre jártál? – kérdezte a nagy pej mén mosolyogva.
- A gazdám elvitt erre-arra – felelte a kanca.
- Értem! Edzeni is voltál? Mert vagy már három órája, hogy elmentél!
- Neem! Körbevitt a parkban. – válaszolta Saphira. ’ Miért néz ilyen furcsán? ’ kérdezte magától.
- Értem, galoppló vagy? – kérdezte a mén.
- Igen, de te is. Vagy tévednék?
- Nem, az vagyok. Egyszer majd versenyzünk! Kihívlak! – kiáltott Doki. Ekkor újabb ló érkezett.
M Y L O R D C A R T H A G O ’ H N
Bevezették egy nagy istállóba. Három ló nézett egyszerre felé. Szerényen fújt egyet, miközben a gazdája becsukta a boxa ajtaját. Mikor Alice kiment a lovakhoz fordult.
- Sziasztok! – köszönt csendesen. Üdvözlésképpen még feléjük biccentett a füleivel.
- Szia! – hangzott a pej mén válasza.
- Szia! – mondta egyszerre a nagy fekete telivér és az arab.
- Hogy hívnak? – kérdezte a szürke.
- Mylord Carthago ’HN vagyok – felelte.
- Engem Cederique-nek hívnak!
- Én Doc O’ Dynamite volnék.
Saphira viszont csak végigmérte. Cederique oldalbabökte.
- Saphira a nevem – ocsúdott föl a kanca. Carthago csak mosolygott. ’ Ez mi volt kislány? ’ kérdezte magától, majd alaposabban végigmérte Saphirát. Elég fiatalnak tűnt, szinte még csikónak, de már látta, hogy versenyzett és biztos győzelmekkel zárta azokat.
- Honnan jöttél? – kérdezte váratlanul Doki.
- Ööm, igen! Németországból jöttem most...
- Ahham – fordult el Doki egy pillanatra.
- Saphira! Te versenyló vagy? Galopp?
- Igen! – felelte Saphira.
- Versenyeztél már?
- Igen.
- És hányszor?
- Ötször. Hosszútáv. Profi lovak ellen! Megvernélek! – csillogott diadalmasan a kanca szeme.
- Elhiszem...hallottam híredet. Eddig minden versenyt megnyertél! De majd Doki ad neked! – ravaszkodott Carthago.
- Már ki is hívtam – szólt közbe Doc O’ Dynamite és Saphirára kacsintott.
- Úgy bizony! – felelt Saphira. A gazdája már a boxába állt és arra várt, hogy a kanca felé forduljon. Felcsatolta a fejére a kötőféket és kivezette az istállóból.
S A P H I R A
Kivitték a legelőre. Csak Fresh volt kint, ővele pedig nem voltak jó barátok. Elügetett hát a legelő túlsó végébe. Miközben a fenyőfa tüskéit rágcsálta észrevett valamit az erdőben. ’ Mi lehet ez? ’ tűnődött. Elég gyorsan mozgott és hófehér volt, így teljesen beleolvadt a környezetébe. Saphira érezte, hogy tegnap is ugyanezt a valamit látta a fák között. ’ Ki vagy te? ’. Hirtelen jéghideg szél támadt. Saphirát meghátrálásra késztette. Érezte, hogy szíve hevesebben ver és vadlóösztöne föltámad. Zajt hallott, de nem tudta melyik irányból. Várt. Eltelt egy perc és még mindig várt. Az a valami ott volt előtte. Szinte farkasszemet néztek egymással, de Saphira nem láthatta ki ő! Csak az a valami látta Saphirát. A kanca idegesen felmordult és felágaskodott. Fenyegetően csapkodott a patáival. A zaj távolodni kezdett, majd beleveszett az erdő neszébe. Saphira elégedetten, de riadtan fújt egyet, majd visszabaktatott a szénakazlakhoz. Mi volt ez?
C E D E R I Q U E
Mikor este visszavitték Saphirát, észrevette a kancán a nyugtalanságot.
- Mi baj van Saphira?
- Semmi...csak hideg van.
- Ez minden? – érdeklődte az arab mén. Láthatólag nem hitt a kancának. – Nekem elmondhatod!
- Mondtam Cederique, semmi nem történt. Csak fáztam, ennyi az egész.
’ Hihetetlen! Akkor miért ilyen nyugtalan? ’
- Jólvan...de ha van valami, ugye elmondod?
- Persze! Te leszel az első aki megtudja! – ígérte a kanca.
Cederique megint nem hitt neki. Nézte amint a kanca iszik, majd lefekszik és elalszik, de még álmában is érződött rajta a nyugtalanság! ’ Mi történhetett a legelőn? Miért lett ennyire nyugtalan és rideg? Jobban kell rá figyelnem! ’. Aznap éjjel nem sokat aludt. A kanca nyughatatlansága rá is átragadt. Ráadásul még Fresht is visszahozták!
T A L O U B E T Z
Új helyre vitték, vagyis eladták! Alice bevezette új hátasát az istállóba. Ebben a pillanatban szinte minden ló a legelőn volt. Kivéve egy abban a pillanatban érkezett fekete mént. Carusso LS La Silla volt ő. Taloubet mellé vezették be. Az ő tulajdonosa szinte teljesen ismeretlen volt a parkban.
- Szia! Taloubet vagyok! – köszönt a sötétpej mén.
- Szia! Én meg Carusso. Neked ki a gazdád?
- Alice, aki most ment ki. Ismered?
- Nem, de majd megismerem. – felelte Carusso.
- Ühüm, honnan jöttél?
- A lószállítóból – felelte a fekete.
- Hahahahaha! – nevetett Taloubet. – Konkrétabban?
- Németországból. A Kie-Ber Lovasparkból.
- Értem – felelte Taloubet, de ekkor éles nyerítés hallatszott odakintről...
S A P H I R A
Egyedül szeretett volna lenni, ezért elbújt a legelő legtávolabbi pontjára. Cederique a szemével kereste, de nem találta. Saphira felsóhajtott majd körülnézett. Sehol senki! Ez jó jel, úgylátszik az a tegnapi valami elment. Bekucorodott néhány fenyő alá és onnan figyelt. ’ Ha visszajössz, elkaplak! ’ gondolta. Ebben a pillanatban a tölgy mögül mozgást vett észre. Az a valami gyorsan haladt és egyenesen felé. Saphira megrémült. Egy nagy fehér farkasnak vélte azt, ami rá leselkedik. Beleszagolt a levegőbe, de nem érezte a farkas szagát. ’ Ha nem farkas, mi lehet? ’. Ekkor irányt változtatott a fehérség és eltűnt. Saphira megkönnyebbülten sóhajtott fel, majd előbújt a fenyők takarásából. ’ Lehet, hogy nem látott? ’. Még mindig a fáknál állt és az erdőt kémlelte. Mögötte egyre hangosabb zaj hallatszott. Lassan hátrafordult és meglátta azt a nagy fehér valamit. Ijedten ugrott egyet, megrúgta az egyik fenyőt, amiről lehullott a hó egyenesen Saphirára! ’ ÁÁÁÁ!! Nem látok! ’ ordította magában. A hó pont Saphira szemébe és arcára hullott. A rémült kanca megérezte annak a valaminek a közeledését és vágtázni kezdett, maga sem tudta merre. ’ Nem látok! Nem látok! Neeem látok! ’ hisztizett. Rázta a fejét és mikor már ki bírta nyitni a szemét...
- Neeeeee! Saphira! – kiáltott Cederique.
Saphira a legelő kerítésével találta szemközt magát. Lefékezni már nem tudott olyan gyorsan vágtatott neki. Ekkor új fordulat következett. Saphira elrugaszkodott a talajtól és könnyedén átugrotta a majd 160 cm-es kerítést.
’ Repülök? Repülöök! ’ kiáltozott magában a fekete kanca. A lába talajt fogott, ő pedig megpördült és megállt. Mosolygott, de hamar elszomorodott. Vérfagyasztó nyerítés töltötte be a levegőt. Mindenki megdermedt még az a nagyképű Fresh is! Saphira kirázta szeméből a havat, majd a fülét hegyezte. A nyerítés megismétlődött. Most sokkal félelmetesebb és riasztóbb volt. Saphira számára mégis hívogató. Megindult a hang irányába, maga mögött hagyva a kiabáló Cederique-et és a döbbent Dokit. Elindult és csak akkor állt meg mikor szemközt találta magát azzal a nagy fehérséggel, aki üldözte! Hatalmas volt, szőre ragyogott, testtartása büszke, szeme diadalmasan és vakmerően csillogott.
- Pharaoh! – mondta Saphira suttogva. A nagy mén felemelte büszke fejét, fújt egyet majd elrohant a hegyek felé. Saphira boldog volt, majd fájdalmas pillantást vetett új barátaira, majd elindult a vezérmén után.
Képen: Saphira, Pharaoh, Aphrodite (később csatlakozik) és Cederique
| 
AJÁNLOM AZ OLDALT
